2008. december 19., péntek

Ajándék Kittinek :)


Kitti fekete-piros karkötőt szeretett volna. Itt próbáltam ki a kétszemes peyotet. :) Sajnos a méretével problémák adódtak, így még kisebb átalakításra szorul.

Ajándék Krisztának :)


Kriszta olyan karkötőt szeretett volna amiben a természet színei jelennek meg, ezért választottam ezt a barnás-zöldes összeállítást. Jó kis türelemjáték volt kiszámolgatni a mintát :)

Ajándék Ildinek :)


Barátnőm kérésére egyszínű fekete lett ez a kari, de hogy mégse legyen olyan egszerű, hatszögletű és kásagyöngyöket fűztem felváltva. Ez az első damilra fűzött munkám. Kicsit alkalmivá teszi, hogy fényes gyöngyöket használtam.

2008. november 30., vasárnap

lila-szett


Együtt a nyaklánc ésa karkötő. Ha lesz időm, a nagy karácsnyi ajándékkészítés után kiegészítém még egy fülivel is.

háromszögek, kicsit másképp


Ezt a mintát is a netről lestem el. Elég sokáig tartott összevarnni őket, meg vigyázni kellett, hogy ne legyen túl szoros, mert akkor kipúposodott volna. Jó lett! :)


A kapcsolóját szintén "loptam", ezt a technikáti tt próbáltam ki először.

még mindig háromszögek


Ezzel a nyaklánccal elég sokat bajlódtam, mert nem volt pontos elképzelésem, hogy milyenre is szeretném. Azt tudtam, hogy háromszögeket szeretnék; meg azt is, hogy kisebb kivágású felsőkhöz is fel szeretném venni. Ezt sikerült összehozni. Kicsit bő lett, úgyhogy néha elforog. Az első két fölfelé álló háromszög is eláll...de alapvetően azért jól sikerült. Lehet hogy később még tökéletesítek rajta.

kocka-készlet


Rengeteg kocka egy helyen! :D

Lucky-fülbevaló


A maradékból egy kis csüngős fülit is sikerült összehoznom:)

Lady Luck :)


Mániám a dobókocka. :) A fekete-fehér kombináció pedig úgyszintén. Mert klasszikus, és elég sok dologhoz jól illik. Ez egy kis egyszerűcske, csomózásos-szerelőpálcás megoldás. A végeknél nem lett tökéletes az eldolgozás, de szerencsére ez viselés közben nem látszik a sok csüngőtől.


Így néz ki a kezemen.

és még mindig... :)


Ilyen lett a teljes szett.

még mindig fekete-piros


A karkötőhöz és a fülihez természetesen nyakbavaló is dukál. :) Az "akasztóját" a neten kutakodva lestem el, bár az enyém kicsit merev lett.




Ez pedig az eleje...vagy a hátoldala viseléstől függően. Bár stabilabb, ha ez az oldala van elöl.

fekete-piros háromszög-mánia


A fekete-piros csavart herring karkötőmhöz "kénytelen voltam" készíteni egy hozzá passzoló fülbevalót is. :) Itt próbáltam ki, hogy hogyan legyen lyukas a háromszög belseje. Kicsit nagy lett, de azért még hordható méretű. :)
Régóta nem jelentkeztem, de ez nem jelenti azt, hogy tétlenkedtem. Elég sokat kellett dolgoznom, és emellett sajnos nem jutott időm kedvenc időtöltésemre. Csak nagyon lassan tudtam haladni, munka után esténként egy-másfél órát fűzögettem csak... :(
Azért készült néhány új mű, és a karácsonyi ajándéknak szánt cuccosokat is felrakom majd, ha már átadásra kerültek. :D

2008. október 5., vasárnap

Évszakok

Az évszakok körforgása

Tél

Tavasz


Nyár


Ősz


Tekeredik a kígyó...





Olyan sok szép herringhurkából készült karkötőt láttam már, hogy muszály volt magamnak is fűzni egyet.

2008. szeptember 21., vasárnap

mobildísz "cukorkákból"


Ez a mobildísz szintén "rendelésre" készült. :)

Füli-invázió :)






Készítettem néhány fülbevalót Nikka tesójának. Remélem tetszeni fognak neki.

hullámok hátán



Ezt is kipróbáltam végre. :) Elég nagy "szenvedés" volt, sokadszori próbálkozásra sikerült kitapasztalni, hogy mennyire kell meghúzni a szálat, hány sort kell kihagyni, hogy a kocka kényelmesen elférjen, milyen gyöngyöket érdemes használni hozzá...
Nem volt leírásom, úgyhogy képek alapján próbáltam kisilabizálni, hogyan is kell ezt megfűzni.
Végül azért sikerült :D

2008. augusztus 17., vasárnap

Kétoldalas medálok


Szintén első próbálkozások. :) A "görög" mintás nagynénémé, a zöld pedig az enyém. Itt-ott még vannak hiányosságok (főleg az eldolgozással), de igyekszem javítani rajtuk. Jó lenne pl, ha lenne sokféle cérnám... :D



A medálok másik oldala

2008. augusztus 14., csütörtök

"zebra" szett


"zebra" nyaklánc

Ismét egy "vegyes" próbálkozás.

"zebra" karkötő

A második Cellini-próbálozásom. Az első nem sikerült túl jól, persze azt is szeretem

zöld háromszög szett


"lyukas" háromszög

Itt elég sokféle technikát próbálgattam ki, nem is lett olyan rossz :)

peyote kígyó

Ez az első delicából készült fűzésem. :)

2008. augusztus 13., szerda

fekete-ezüst örvény



Ez az első "komolyabb" :) művem. A mitát egy fórumos ismerősömtől, Katkától kaptam. Köszönet érte.